Blog
Az idei év szakmai előrejelzései szerint Magyarországon 2020-ban minden eddiginél több elektromos autó találhat gazdára.
Az autópiac élénkülése látványos, a környezetbarát autóra vágyók számára pedig új lehetőségek nyílnak. Június 15-től ugyanis újra pályázható az elektromos autó-vásárlási támogatás – ráadásul a korábbi 1,5 millió forintos összegnél most jóval nagyobb mértékű a hozzájárulás. A nagycsaládos – 7 személyes autókhoz hasonlóan most már 2,5 milliós hozzájárulás vehető igénybe a maximum bruttó 11 millió forint vételárú elektromos autókra.
Autóra magánszemélyek és cégek egyaránt pályázhatnak (a taxisok külön kategória)
Jó hír a Nissan Leaf-re vágyóknak, hogy ők is igénybe vehetik a legnagyobb támogatást. Kínálatunkban jelenleg több Nissan Leaf található az elérhető legnagyobb támogatással, melyek készletről, azonnal megvásárolhatók. Érdemes azonban arra is figyelni, hogy a támogatás keretösszege 5 milliárd forint, vagyis véges.
Előfordulhat, hogy ez az összeg idő előtt elfogy, emiatt lehetnek, akik elveszítik a támogatási lehetőséget. Érdemes tehát mielőbb döntést hozni, és lehetőség szerint készleten elérhető elektromos autót vásárolni.
A környezettudatosság mellett számos egyéb előnye is van természetesen, bár a környezet megóvásában megjelenő értéke felbecsülhetetlen. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy a fenntartása rendkívül gazdaságos:
Válasszon a Nissan Centrum készletéből!
Hívja értékesítő kollégáinkat:
Temesi Almacht Zsuzsanna
ÚJ GÉPJÁRMŰ ÉRTÉKESÍTÉSI TANÁCSADÓ
E-mail cím: temesi.almacht.zsuzsanna@nissancentrum.hu
Telefon: +36-70/397-73-83
Kádár Ottó
ELEKTROMOS AUTÓ SZAKÉRTŐ, Új gépjármű értékesítési tanácsadó
E-mail cím: kadar.otto@nissancentrum.hu
Telefon: +36-20/979-61-89
Zankó Norbert
ÚJ GÉPJÁRMŰ ÉRTÉKESÍTÉSI TANÁCSADÓ
E-mail cím: zanko.norbert@nissancentrum.hu
Telefon: +36-70/421-38-50
Nagy László
ÚJ GÉPJÁRMŰ ÉRTÉKESÍTÉSI TANÁCSADÓ
E-mail cím: nagy.laszlo@nissancentrum.hu
Telefon: +36-70/639-63-64