×

Az elektromos közlekedés térnyerése: 10 000 európai előrendelés érkezett az új Nissan LEAF-re két hónap alatt

Blog

  • 2017. októberi bemutatása óta eddig sosem látott érdeklődés övezte az új LEAF-et az ügyfelek részéről.
  • Az európai piacokon tapasztalható erős és stabil érdeklődés biztos jele annak, hogy az elektromos járművek támogatottsága folyamatosan nő.
  • 2018. februárjában érkeznek meg az első autók a megrendelőkhöz

PÁRIZS, FRANCIAORSZÁG (2017. december 21.) – A Nissan globális szinten is vezető szerepet tölt be az elektromos járművek piacán, így jó helyzetben van, hogy megítélhesse az úttörő és vadonatúj Nissan LEAF közelgő bevezetésére érkezett ügyfélreakciókat. 

2010-ben, amikor Európában megjelent a LEAF első generációja, a legtöbb versenytárs márka kétkedve fogadta a Nissan innovációját. Ők továbbra is a belső égésű motorok fejlesztésére koncentráltak. 

Nyolc évvel később: Az ügyfelek elektromos járművekkel kapcsolatos hozzáállása és érdeklődése megváltozott, a kereslet ötszörösére nőtt 2012 óta. Az autómárkák nagy többsége éppen most fejleszti ki első generációs elektromos járművét. 

Ezzel a szemben a Nissan minden információt felhasznált, melyet az eddigi 83 000 európai ügyfél visszajelzései alapján szerzett, és amit 2010 óta megtanult, ezt a tudást pedig egy vadonatúj járműbe csomagolta. Két hónappal az európai bemutató után, az értékesítés hivatalos megkezdése előtt az európai Nissan forgalmazókhoz már 10 000 előrendelés érkezett be az autóra. 

2010 ugyanezen időszakában – amikor az ügyfelek először találkozhattak ezzel az új és izgalmas, azonban akkor még szokatlan technológiával – az első generációs LEAF-re érkezett megrendelések száma mindössze néhány száz volt. 

Gareth Dunsmore, a Nissan Europe elektromos járművekért felelős igazgatója elmondta: „Örömmel tölt el minket a kézzelfogható érdeklődés, mely az új LEAF-et övezi a vásárlók részéről. Ez megerősíti azokat az egyedülálló lehetőségeket és értékesítési potenciált, melyet a fejlett, mégis elérhető elektromos járművek nyújtanak az európai fogyasztóknak. Az új LEAF-fel már ma elérhetővé tesszük a Nissan Intelligent Mobility jövőjét.” 

A szeptemberi japán bemutató óta stabilan nőtt Európában az új LEAF lendülete és az ügyfelek érdeklődése. A jármű kezdeti specifikációi és az előrendelési árak az október elején Osloban megrendezett Nissan Futures 3.0 eseményen váltak ismertté. Azóta pedig már a vásárlók megrendelhetik az új LEAF-et a helyi Nissan márkakereskedésekben. 

Eddig elsősorban a média pozitív visszajelzései serkentették a vásárlói érdeklődést a LEAF iránt. Az autó kivívta az elismerést az általa kínált olyan új innovációkért és technológiákért, mint a Nissan ProPILOT vezetéstámogató technológia és a Nissan ePedal, mely által a vezető 90%-kal kevesebbet használja a fékpedált. 

Lenyűgöző, hogy úgy érkezett 10 000 megrendelés, hogy a LEAF még nem tekinthető meg a Nissan márkakereskedésekben, nem volt lehetőség tesztvezetésére, és nem volt az ügyfeleket célzó reklámkampány és promóció sem. 

Az új LEAF gyártása már megkezdődött az Egyesült Királyságban, a Nissan Europe sunderlandi gyárában. Az első ügyfelek 2018. Februárjában kapják meg autóikat.